Közbeszerzés Dokumentumok Munkajelentés Munkaterv

A Cnesa OMI és Kecskeméti Regionális Képző Központ együttműködéséről már tavasszal tudósíthattunk, amikor egy a Szülőföld Alap Iroda által támogatott turisztikai szolgáltató képzés valósult meg. Jelenleg egy Európai Uniós pályázat megvalósításán fáradoznak. A projektum további partnerei a szabadkai Probitas civil szervezet, valamint a bajai partnerintézmény a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Bajai Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Gyermekotthona. Szabadkán és Baján az aranykalászos gazdaképzés fog megvalósulni, mely az ökológiai gazdálkodásra fekteti a hangsúlyt, valamint EBC*L és ECDL képzések.

Magyarkanizsán és Kecskeméten ECDL ismeretekkel kiegészülő Panziós, hotelaszisztens képzés valamint EBC*L tanfolyam indul az érdeklődők számára.

A pályázat több fázisban valósul meg a fent említett négy helyszínen. Az első fázis során a felnőttképzés jogi hátterének feltérképezésére, valamint Szerbia és az Unió jogszabályainak összehasonlítására, illetve összehangolására kerül sor. A továbbiakban minden helyszínről 5-5 már szakmailag kompetens felnőttképző vesz részt a "Képzők képzése" elnevezésű kurzuson, akik majd a szakmai tanfolyamok során adják át ismereteiket a tanulni vágyóknak.
A harmadik fázis, a szakmai tanfolyamok lebonyolítását öleli fel szintén mind a négy helyszínre kiterjedően párhuzamos időbeosztással.

A projekten belül mind tanár, mind diák csere-programok valósulnak meg, hogy a legképzettebb oktatótól sajátíthassák el a hallgatók a tananyagot.

A panziós, falusi vendéglátós képzés a következő modulokat foglalja magába: gazdálkodás, vendégfogadás, napi tevékenységek végzése, higiéniás tevékenység végzése, állattartás és kertművelés, valamint takarítás. Ezt a képzést különösen azoknak ajánljuk a figyelmébe, akik a vendéglátóiparban illetve falusi turizmusban tevékenykednek vagy ezeken a területeken szeretnék fejleszteni magukat, illetve akár a jövőjük szempontjából egy olyan képzésben szeretnének részt venni, ami biztos tudást adhat egy leendő vállalkozás elindításához a vendéglátás/turizmus területén. Fontos kiemelni, hogy a képzés végén OKJ-s vizsgát kell tenniük a hallgatóknak, ami a magyarországi szakvizsgarendszer szabályain alapszik és az Unióban is elismert a tanúsítvány, mivel a hallgatók az OKJ-s bizonyítvány mellé angolnyelvű Europass bizonyítvány-kiegészítőt kapnak.

 A panziós, hotelaszisztens képzés mellett négy modulból álló ECDL informatikai kurzust is indítunk, ami a manapság elengedhetetlen számítógépes tudás elsajátítását teszi lehetővé a jelentkezőknek. Az ECDL Európai Számítógép-használói Jogosítvány, nem más, mint az informatikai írástudás nemzetközi bizonyítványa. Képzési modulok: operációs rendszerek, szövegszerkesztés, táblázatkezelés, internet és kommunikáció.
Még egy képzésre fel szeretnénk hívni a figyelmet, ez pedig az EBC*L tanfolyam (Egységes Európai Gazdasági Oklevél), mely szintén nemzetközileg elismert tanusítvány.
Ez a képzés a gyakorlatban alkalmazható tudást ad a hallgatóknak, viszont gazdasági előképzettség nélküli jelentkezők is sikeresen helyt tudnak állni ezen a tanfolyamon. Ez a tanfolyam elsődlegesen önálló vállalkozóknak, leendő vállalkozóknak, valamint  munkavállalóknak és aktív munkakeresőknek ajánlott.

A tanfolyamok a Cnesa OMI épületében fognak lezajlani, ami Magyarkanizsán a Fő tér 9-es szám alatt található (a szabadkai autóbuszállomással szemben).  A képzések terveink szerint decemberben indulnak és várhatóan jövő év nyaráig tartanak. A magyarkanizsán megvalósuló képzésekre a jelentkezési határidő már lejárt, de a szabadkai partnerek még készséggel várják az érdeklődőket az aranykalászos gazdaképzésre, melynek kiegészítő modulai a 4 ECDL modul valamint az EBC*L képzésre.

A képzéseket az Európai Unió támogatja.

További információk a 024/874-077, 024/873-043 telefonszámokon vagy az edukacija@cnesa.rs  e-mail címen kaphatók!
Készséggel várunk minden érdeklődőt!

Fő pályázó: Kecskeméti Regionális Képző Központ

Partnerek:

  1. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Bajai Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Gyermekotthona
  2. Probitas civil szervezet
  3. Cnesa OMI

 

"Ez a dokumentum (termék, esemény) az Európai Unió pénzügyi támogatásával jött létre. A dokumentum tartalmáért egyedül a Cnesa OMI a felelős, és semmilyen körülmények között sem tükrözi vissza az európai unió és/vagy az Irányító hatóság álláspontját."